Főoldal | Lapok | Rádió | Televízió | Új média | RMS | Impresszum
    » Tagság
    » Bizottságok
    » Jogtár
    » Díjak
2010 Június 02, 10:55
Húszévesen

Május utolsó napjaiban tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. A Gyergyószárhegyi Kulturális Központbeli találkozó egyben "születésnapi rendezvény" is volt, hiszen 20 évvel ezelőtt Csíkszeredában jött létre az újságíró-szervezet.
A jelenleg közel 300 tagot számláló Magyar Újságírók Romániai Egyesületének sikerült rangot kivívnia a nemzetközi és a hazai berkekben. Hiánypótló kezdeményezésként Nagyváradon a MÚOSZ támogatásával újságíróképzést indított a kilencvenes évek közepén, majd bábáskodott a kolozsvári Babes- Bolyai Egyetemen a médiaoktatás létrehozásánál. Szakmai képzéseket, riporttáborokat szervezett, amelyek 20 év alatt hozzájárultak ahhoz, hogy a romániai magyar újságíró-társadalom felépüljön, megerősödjön. Olyan neves újságírók, publicisták vezették az egyesületet, mint Hecser Zoltán, Kántor Lajos, Ágoston Hugó, Csép Sándor, Ambrus Attila, Gáspár Sándor – az utóbbi ügyvezető elnökként. De említenünk kell Stanik István és Cseke Péter nevét is, akik oroszlánrészt vállaltak abban, hogy a magyar médiaképzés is gyökeret verjen. A 20 éves ünnepség keretében – ahol a korábbi elnökök közül jelen volt Hecser Zoltán, Csép Sándor, illetve Ambrus Attila – a szárhegyi kastély lovagtermében ünnepélyesen is felidézték a kezdeti időszakot, majd hagyományosan átadták a Veszely Károly-díjakat, amelyeket a Brassói Lapok első főszerkesztőjéről neveztek el, akit az 1848-as forradalmat követő időszakban meghurcoltak. Az idén a díjban Benkő Leventét, a Művelődés munkatársát részesítették, aki számos, a közelmúltat feltáró publicisztikai, történelmi kötetet jelentetett meg, illetve a szórványban tett sajtótevékenységükért a nagybányai Bányavidéki Új Szót illette az elismerés. Az ünnepségen könyvbemutatóra is sor került, Ambrus Attila: Gótvárosi levelek, Balázs János: Csabákra várva, és Simonffy Katalin: Képnyelv – szónyelv című köteteket ismertették.
Fotó Szekeres attila
Hozzászólások: 1
#1 - Núbiai Szent Izidor | 2010 Július 15, 22:02
Benkő Levente, a Művelődés munkatársa, ÉS a Krónika főmunkatársa. Bármennyire is nehéz ezt MÚRE-berkekben leírni. :)


  Új hozzászólás
Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.
* Név
* E-mail
Weboldal
* Biztonsági szám

Kérjük írja be a baloldali számot
* Hozzászólás


email    
jelszó