 A 2006 március 11-én alapított Magyar Kulturális Iroda Ars HUNGARiCA néven szervezi rendezvényeit, ami évente egyhetes fesztivállal, illetve évközben rendszeres magyar programmal jelentkezik. Az idén az Ars HUNGARICA a Magyar Nemzeti ünnepet megelőzően két nappal kapcsolódik be a Szeben - Európa Kulturális Főváros hivatalos programjaiba.
Március 13- 14.-én neves pécsi művészek, együttesek gazdagítják Szeben eseménypalettáját. 2010 – ben Pécs lesz Európa kulturális fővárosa, ennek értelmében a magyarországi várossal nemcsak a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda, hanem Nagyszeben városa is tartja a kapcsolatot. Eszerint az egyezmény szerint 2010-ben Nagyszebennek is alkalma lesz bemutatkozni Pécsett.
Március 13-án
Este 6 órától az Evangélikus templomban Szamosi Szabolcs orgonaművész, valamint Solymosi Péter trombita tanár koncertje lesz hallható. 20 órától a Thalia koncerttermében a NeoFolk- jazz és népzene elemeiből építkező világzenét játszó együttes koncertezik.
Március 14-én
Szerda délelőtt Nagyszeben polgármestere a Polgármesteri Hivatalban fogadja Pécs képviselőit. A fogadást követően 14 órától a Thalia koncerttermében bemutatkozik Pécs, mint Európa Kulturális Fővárosa -2010 – ben. Az eseményeken várhatóan jelen lesznek Dr. Szili Katalin a Magyar Köztársaság Országgyűlésének házelnöke, Tasnádi Péter Pécs polgármestere, valamint Markó Béla RMDSZ-elnök. A Bemutatkozást követően fogadás majd a Szélkiáltó együttes koncertjével folytatódik a program. Az immár 33 éves, többnyire élő költők verseit éneklő együttes, Pécsen nagy népszerűségnek örvend. images/uploaded/image24.jpg
Az est gála műsora színházi előadás lesz. A Pécsi Nemzeti Színház –19 órától a Szakszervezetek Házában – Béres Attila rendezésében, Edward Albee: NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL, című előadását tekintheti meg a közönség. Főszereplő Kossuth és Jászai- díjas Udvaros Dorottyát, valamint Balikó Tamást is üdvözölheti a közönség.
Március 15 - Nemzeti Ünnep
Délelőtt 10 órakor a Brukenthal Múzeumban Victor Vasarely kiállítás nyílik. Az 1908 - ban született pécsi művész - a mozgás hatásának valamint a geometriai idomoknak együttes ábrázolásával jellegzetes, újszerű stílust teremtett. Vasarelynek számos állandó kiállítása van a világon. A kiállítást a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet hozza Nagyszebenbe. Délben a Petőfi Parkban emléktábla kerül elhelyezésre, Petőfi Sándorra emlékezve. Fél négykor a Thalia Nagytermében a Magyar Nemzeti Ünnep alkalmából emlékünnepség kezdődik. Az rendezvényre helyi és meghívott művészek néptáncokat, verseket, kórusműveket adnak elő. A Duna Televízió Európa Kulturális Fővárosából élő közvetítéssel jelentkezik.
images/uploaded/image27.JPG
Este hét órától a Szakszervezetek Házában, a neves GYŐRI BALETT előadásában gyönyörködhet a közönség. Libor Vaculik: Játék a szerelemről (G.F. Handel, G.P. Telemann, G. Rossini, P. Mascagni zeneszerzők műveiből), Bombicz Barbara: Párkák (A. Dvorák, F. Schubert, C. Debussy zeneszerzők műveiből) és Günter Pick rendezésében Carl Orff Carmina Burana című darabokat adják elő.
A Római Császár étteremben erdélyi magyar borászat bemutatásával és ünnepi vacsorával a Hot Jazz Band – koncertje mellett zárul a Kulturális Főváros Programjába illeszkedő Ars HUNGARICA rendezvény.
forrás: Nagyszebeni Magyar Sajtóiroda
|