Zentán tartotta idei közgyűlését a 11 éve létrejött Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK) június 22 és 25 között. A rendezvény házigazdája a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete volt. Az alábbiakban a találkozó végén elfogadott zárónyilatkozatot olvashatják. (A részletekre visszatérünk.)

 

A közgyűlés házigazdái: Tóth Lívia és Léphaft Pál, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöke és alelnöke   Fotó: Szűcs László

 

A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójába (KMÚEK) tömörült vajdasági, erdélyi, muravidéki, felvidéki, kárpátaljai, horvátországi tagszervezetek, valamint a Magyar Katolikus Újságírók Egyesülete, illetve a Duna Médiaszolgáltató Zrt. képviselőjének részvételével 2016. június 22-25. között a vajdasági Zentán tartották meg évi közgyűlésüket.

A tanácskozás résztvevői egyetértve abban, hogy média nélkül nem lehet közösséget építeni, a következő

ZÁRÓNYILATKOZAT-ot

fogadták el:

 

  1. Az elmúlt 11 év tapasztalatát összegezve megállapítható, hogy szükség van a határokon átívelő szakmai szervezet hivatalos bejegyzésére. Az elindított folyamat a magyarországi és/vagy uniós jogi személyiség megszerzését célozza.
  2. A KMÚEK tovább folytatja a hálózatépítést a magyarországi szakmai szervezetek, a Média Önszabályzó Testület (MÖT), az őrvidéki újságírók, valamint az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójának (FUEN) bevonásával.
  3. A KMÚEK ezentúl évente jelentést készít a külhoni magyar régiók sajtójának állapotáról és az újságírók helyzetéről.
  4. A KMÚEK továbbra is elsődleges fontosságúnak tartja az újságírók folyamatos szakmai továbbképzését, ezért együttműködik az erre vállalakozó magyarországi és külhoni szakmai szervezetekkel és szakemberekkel.
  5. A KMÚEK szorgalmazza a fiatal újságírók tagozatának létrejöttét a külhoni szakmai szervezeten belül.

  

           Zenta, 2016. június 24.

           A KMÚEK közgyűlésének résztvevői