Tisztújító közgyűlést tartott az elmúlt hétvégén szerbiai társszervezetünk, a Vajdasági Magyar Újságíró Egyesülete. Tóth Lívia elnök két mandátumon át vezette a szervezetet. Most őt a tisztségben Máriás Endre váltja, akinek munkáját megújult elnökség segíti majd.

Alább vajdasági kollégink beszámolóját olvashatják.

 

 

Máriás Endre a VMÚE új elnöke

 

2017. november 25-én, Újvidéken, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. székházában tartotta meg tisztújító közgyűlését a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE). Az összejövetelen megválasztották az egyesület új elnökét, alelnökeit és titkárát, valamint a tizenegy tagú elnökségét is.

A leköszönő elnök, Tóth Lívia, a civil szervezet alapszabályzatában előlátott két mandátumot, vagyis nyolc évet töltött a VMÚE élén. Az elmúlt négy évet felölelő beszámolójában kitért a három riporttáborra, a két kiadott riportkönyvre, a külhoni magyar újságírók találkozójára, a hét évvel ezelőtt alapított szakmai díjakra. Sikerként említette a Kárpát-medencei magyar újságíró-egyesületekkel megvalósított együttműködést, valamint a Magyar Sportújságírók Szövetségével aláírt megállapodást. Egyben köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették és támogatták az egyesület munkáját.

A közgyűlés által megválasztott új elnökség tagja lett: Brasnyó Zoltán (Pannon RTV), Csőke Csaba (Vajdasági Televízió), Léphaft Pál (Magyar Szó), Klemm József (Újvidéki Rádió), Kurcinák Árpád (Vajdasági Televízió), Máriás Endre (Magyar Szó), Martinek Imre (kistérségi médiumok), Szerda Zsófia (Hét Nap), Sztánkó Emília (Újvidéki Rádió), Tóth Lívia (Hét Nap) és Zvekán Péter (Pannon RTV).

A tisztújító közgyűlést követően az új elnökség is megtartotta alakuló ülését, amelyen az egyesület új elnökévé Máriás Endrét, alelnökeivé Léphaft Pált és Tóth Líviát, titkárává pedig Csőke Csabát választották meg.

Az új elnök a legfontosabb célkitűzéseinek a megkezdett projektumok folytatását, az utánpótlás nevelését, valamint szakmai továbbképzések szervezését jelölte meg. Elmondta, az új elnökség a hamarosan esedékes második ülésén dönt a jövő évi munkatervről, amelyben többek között szerepel majd a tagság bővítése, az újságírói díjak átadása, a soron következő riportkötet megjelentetése, a szervezet honlapjának a megújítása.

Szerk. megj:

Az új vezetőségnek gratulálunk, és a további eredményes együttműködés reményben, jó munkát kívánunk!