Óriás méretû fotók lepik el a Szabadság teret két nappal a nemzeti ünnep elõtt egy egyedülálló kulturális megmozdulásnak köszönhetõen. A „100 féle Erdély” c. fotópályázat 100 legjobb alkotása március 13-ától látható az MTV székházával szemben található parkban.
A fotópályázat kiírója a Magyar Televízió és a Budapesti Tavaszi Fesztivál a Magyar Fotómûvészek Szövetsége és a Román Fotómûvészek Szövetsége közremûködésével. A kiállítás szervezõje a SuperGroup.

„Az MTV mindig fontos közösségformáló feladatának tartotta, hogy bemutassa a Magyarországon, illetve a határon túl kisebbségben élõk életét” – mondta Rudi Zoltán, az MTV elnöke. „Rendkívüli dolognak tartom, hogy ezzel a nagyszabású, szabadtéri fotókiállítással teret adhatunk Erdély sokszínû kultúrájának itt a Szabadság téren. Éppen ezért a magunk eszközeivel meg is teszünk mindent annak érdekében, hogy a pályázat és a bemutató híre minél több emberhez, nézõhöz eljusson az elkövetkezõ hetekben” – tette hozzá.

Nem az elsõ alkalom, hogy a Magyar Televízió és a SuperGroup együttmûködik valamilyen nemes cél érdekében, hiszen több éve sikeres közös adománygyûjtõ akciójuk, a Mikulásgyár. Ennek keretében tavaly már a határon túlra is jutott az adományokból. Ismét a jól mûködõ partnerségnek a gyümölcse a „100 féle Erdély” elnevezésû fotópályázat és kiállítás, amelynek az MTV Kultúrház c. mûsora lesz a házigazdája.

A szervezõk neves mûvészeket és szakértõket kértek fel a beérkezõ pályázatok elbírálására. A zsûri elnöke Korniss Péter, Kossuth-díjas fotómûvész, Petrányi Zsolt, a Mûcsarnok fõigazgatója, Szamody Zsolt, a Magyar Fotográfusok Szövetségének elnöke, Csorba Csilla, a Petõfi Irodalmi Múzeum fõigazgatója, Tóth István a Romániai Fotómûvészek Szövetségének elnöke, valamint dr. Cristian Lascu, a National Geographic Romania fõszerkesztõje. A fotókiállítás mûvészeti vezetõje Göbölyös Luca képzõmûvész, Balogh Rudolf-díjas fotográfus.

A tárlat célja a soknemzetiségû Erdély megjelenítése a kulturális különbözõségeken keresztül, amely nyomon követhetõ az építészetben, a tárgykultúrában, a hagyományokban, és magukban az ott élõ emberekben. A szervezõk a fotókon keresztül szeretnék felhívni a figyelmet arra, milyen példaértékû a sokféle kultúrával és hagyománnyal rendelkezõ közösségek békés egymás mellett élése Erdélyben. Éppen ezért olyan fotókat várnak a magyar, illetve a román pályázóktól, amelyek ezt a multikulturális jelleget tükrözik. A pályázat benyújtási határideje február 27. éjfél, a díjátadás pedig a kiállítás ünnepélyes megnyitóján, március 13-án, 12 órakor lesz.

Technikai érdekesség, hogy a fotókat speciális fóliára nyomtatják és kétoldalú, kimondottan erre az alkalomra készített, ún. backlight displayre helyezik. Ennek köszönhetõen a képek nem csak nappal, de esti fényben is megtekinthetõk a Budapesti Tavaszi Fesztivál ideje alatt, egészen március 30-áig. Különlegesség lesz még, hogy a kiállítást hanginstalláció egészíti ki, amelyet Kamondi Ágnes zeneszerzõ állít össze Erdélyhez köthetõ zenemûvekbõl és egyéb akusztikai elemekbõl.

A pályázattal kapcsolatos részleteket a www.100erdely.com " target="_blank">www.100erdely.com oldalon olvashatják el az érdeklõdõk.