Újraválasztották dr. Eötvös Pált, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökét a szervezet tisztújító küldöttgyulésén. A küldöttek ellenjelölt nélkül, 92 százalékban adták rá a voksukat. Alelnökké választották Acsay Juditot és Tóth Károlyt, a választmány elnöke Csillag Sándor lett.
Dr. Eötvös Pál, a MÚOSZ újraválasztott elnöke Budapesten született, diplomát a József Attila Tudományegyetem jogi karán szerzett 1964-ben. Az újságírást a Veszprémi Naplónál kezdte. 1970-ben a Népszavánál dolgozott, majd egy év múlva a Népszabadság munkatársaként folytatta munkáját. Zalában, Somogyban, majd Borsodban és Hevesben volt vidéki tudósító. 1989-ben a Népszabadság foszerkesztojévé választották. Irányításával alakult meg a Népszabadság Rt., ahol a lap irányítása mellett az elnöki feladatkört is ellátta 2004 májusáig.
1995-tol a Gazdasági Tudományos Tanács elnökségi tagja, 1993 óta pedig a United Way of Hungary igazgatótanácsának tagja. A Magyar Újságírók Országos Szövetségében 1965-tol tevékenykedik, 2004-ben a szövetség elnökévé választották, s mostani tisztújító küldöttgyulésen újra bizalmat szavaztak Eötvös Pálnak.
Acsay Juditot, a Burda Magazin foszerkesztojét és Tóth Károlyt, a Magyar Televízió Debrecenben dolgozó fomunkatársát választották alelnökké.
Acsay Judit az elmúlt három és féléves periódusban jelentos munkát végzett a MÚOSZ érdekvédelmi bizottságának elnökeként. Vezetésével több mint félszáz panaszt vizsgáltak ki a testület tagjai és számos újságírót segítették munkaügyi gondjaik megoldásában. Kezdeményezték a honoráriumtáblázat elfogadtatását, részt vettek az újságírókat érinto jogszabály-alkotási vitákban. Tóth Károly, aki az elozo ciklusban is alelnök volt, elsosorban a vidéki újságírók szakmai fórumainak megteremtéséért dolgozott.
A 39 tagú választmány – amely két küldöttgyulés között a MÚOSZ legfobb szerve – elnökévé Csillag Sándort szabadúszó újságírót újraválasztották.