Helyesírási szabályzatunk elején szoktuk olvasni, hogy írásunk hangjelölő, mert általában a kiejtett hangot jelölik. Ez fordítva is igaz: a leírt betű a legtöbbször egy-egy hangra vontakozik. Mássalhangzók esetében evvel tisztában is vagyunk, senkinek sem jut eszébe a sz betűt nem sz hangként ejteni, vagy a ny-t nem ny-nek. Kivéve, ha nem beszéli valaki anyanyelvi szinten a magyart, mert a betűkapcsolatok igen meg tudják nehezíteni egy magyarul tanuló dolgát (azért a magyar anyanyelvűét is, pl. adj, ezt stb. írása). De ez most legyen az ő gondja! Mert a mi dolgunkat éppen az egymás melletti magánhangzók keserítgetik. Most éppen az au és eu ejtése.
Vannak ilyen szavaink: autó, augusztus; Európa, eukaliptusz stb. Rádióhallgatók pedig azt kérdezik, rendben van-e, ha a rádiós kolléga atónak, agusztusnak, Erópának, ekaliptusznak ejti. 
A fenti szavak esetében az au, eu betűkapcsolat szótagoláskor szétválik, írásban is elválasztjuk (a+u-t-ó,  E+u-ró-pa). Persze az iskolában nem így jelöltük, hanem így: a-u-tó és E-u-ró-pa. Szándékosan írtam fel a nyelvészeti elválasztást is, hogy jelezzem, van ott valami, ami által egyesek, talán egyre többen, nem ejtik ki teljes egészében az u hangot, hanem kicsit németesen (ajrópa) vagy angolosan (jurop), és vannak, akik elhagyják az u-t.
Kettőshangzók más nyelvekre is jellemzők, a magyarba görög-latin eredetű szavakkal kerülnek be. Gyakori, hogy ezekben a kapcsolatokban félhangokat ejtünk, azaz az a nem teljes értékű, és az u sem az. Kicsit rövidebb ejtésűek: a két hangot annyi idő alatt ejtjük, mintha az egy lenne.
A mai magyar nyelvben gyakori – főleg az eu kapcsolatnál – , hogy az első magánhangzót teljesebb értékűnek ejtjük. Ettől eltekintve, egyelőre a választékos nyelvhasználatban kettőshangzóként tekintünk, de inkább fülelünk rá.

Magyari Sára