Szovátai szakmai találkozónkon Bartha Csaba, a Temesvári Rádió szerkesztője laudálta Pataky Lehel Zsoltot, aki a rádiós újságírók teljesítményét elismerő Majtényi Ágnes-díjat kapta meg.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete idén Pataky Lehel Zsoltnak ítélte oda rádiós nívódíját – olyan kollégának, aki három évtizedes pályafutásával, sokoldalúságával és elkötelezett munkájával méltán vívta ki szakmai közösségünk elismerését.
Pataky Lehel Zsolt 1976-ban született Máramarosszigeten, és már középiskolás éveiben megmutatkozott vonzalma az újságírás iránt: diáklapot szerkesztett, cikkeket írt, és tanulmányai végeztével a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban választotta a hivatás alapjait. Pályáját az Erdélyi Naplónál és a Bihari Naplónál kezdte, de megfordult az Udvarhelyi Híradónál és a Reggeli Újságnál is majd a Nyugati Jelennnél kötött ki később a temesvári szerkesztőség vezetőjeként bizonyította szakmai és vezetői rátermettségét.
Az újságírás mellett hamar felfedezte a rádiózás világát is. Életrajzát böngészve – kellemesen – kissé meglepetten olvastam, hogy pont én voltam az, aki rábeszéltem közel két évtizede, hogy próbálja ki magát a rádiózásban, készítsen helyszíni riportokat. Bevallom erre már nem emlékszem. A Temesvári Rádió Magyar adásában tudósítóként, majd szerkesztő-műsorvezetőként dolgozott, ahol nemcsak riporterként, hanem önálló műsorok készítőjeként is megmutatta kreativitását és szakmai igényességét.
Mivel közvetlenül rálátok munkájára, annyit elárulhatok, hogy anyagaira mindig számíthatunk. Pontos, precíz interjúkat, riportokat küld, amelyeket soha nem kell újravágni. Mindig tájékozott, és az utolsó pillanatban is megbízhatóan teljesít. Ritka az ilyen újságíró, akinek munkájában egyszerre van jelen a szakmai felkészültség és a felelősségtudat.
Az elmúlt évtizedekben Lehel az aradi közélet egyik legfontosabb magyar krónikásává vált: a Kossuth Rádió aradi tudósítójaként, több hírportál munkatársaként, majd újabban a Krónika főállású újságírójaként hitelesen és elhivatottan tájékoztatta és tájékoztatja hallgatóit, olvasóit. Munkáját mindig a közösség szolgálatának igénye határozta meg, miközben minden műfajban – riportban, tudósításban, interjúban – a minőséget képviselte.
Ez a díj nem csupán életpályájának eddigi állomásait, hanem a szakma iránti hűségét, a magyar közösség iránti elkötelezettségét ismeri el. Pataky Lehel Zsolt munkája bizonyítja, hogy az újságírás nem csupán mesterség, hanem hivatás: a pontos, felelős és igényes tájékoztatás szolgálata.
Gratulálunk neki, és kívánjuk, hogy pályáját továbbra is ugyanaz a lelkesedés, pontosság és hitelesség kísérje, amely eddig is jellemezte!
Szívből gratulálok, kedves Lehel!
Temesvár/Szováta 2025. szeptember 27