Demény Péter szerkesztő, publicista, egyetemi tanár veheti át idén a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Pro Amicitia-díját. Ezzel az igazgatótanács rendhagyó döntést hozott, hiszen ezt az elismerést eddig román személyiségeknek ítélte oda egyesületünk.

 

Az indoklás szerint, a díjat a MÚRE Igazgatótanácsa odaítélheti olyan román nyelven közlő újságírónak vagy szerkesztőségnek, aki/amely az elmúlt évben közölt publikációival kiemelkedő teljesítményt nyújtott az etnikai kapcsolatok terén, hozzájárulva egymás megértéséhez. 

Meggyőződésünk, hogy Demény Péter munkássága az Adevărul napilap blogjának hasábjain teljes mértékben eleget tesz a leírt feltételeknek.

A díjazott az elismerést 2016. szeptember 17-én, szombaton veszi át, Nagykárolyban, az Egyesületünk szakmai rendezvényével egybekötött díjazáson.

A korábbi díjazottak listája itt elérhető. Kép forrása: Facebook-profil.)