A Holnap sajtója – a sajtó holnapja – ezzel a címmel szervezi meg következő tanácskozását a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 2015. október 16-18. között, Nagyváradon.

A találkozón szó esik a nagyváradi Holnaposok hagyományairól éppúgy, mint a „holnap” médiájáról, annak lehetőségeiről. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések érintik a gyűlöletbeszéd és a szólásszabadság viszonyát, a kisebbségek és a kisebbségi sajtó helyzetét, valamint megpróbálnak trendeket azonosítani a hazai magyar médiában.

Előadóink: Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vezetője, Turos Lóránd, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tagja, Péter I. Zoltán helytörténész, újságíró, Imre Zoltán, a nagyváradi Ady-múzeum igazgatója, Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettese és Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője.

Jelentkezés: 2015. október 12-ig, a mure@mure.ro címen.

A helyek száma kolátozott, a határidő után érkezett jelenkezőket csak a helyek függvényében áll módunkban elfogadni.

A rendezvény, a

Presa şi minorităţile: Procese şi strategii

című projektünk főtámogatója az

Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI).

 

Programtervezet

A Holnap sajtója – a sajtó holnapja

MÚRE-tanácskozás

2015. október 16-18., Nagyvárad

 

Október 16., péntek (Helyszín: Caro Hotel)

11.00 – 13.00 Érkezés, elszállásolás

13.00 – 14.00 Ebéd

14.30 –15.10 Asztalos Csaba (CNCD) előadása: Szólásszabadságtól a gyűlöletbeszédig

15.10 – 15.20 Kérdések-válaszok

15.20 – 15.50 Péter I. Zoltán: A Holnap sajtójának korszerűsége

16.00 – 16.30 A MÚRE a virtuális térben: médiajogtól a médianyelvig

       20.00     Vacsora (Silent Café)

 

Október 17., szombat (Helyszín: Caro Hotel)

  8.00 –   9.30 Reggeli a szálláson

10.00 – 10.30 Szász Attila: Együtt vagy külön? – A magyar és román nyelvű műsorok 

                     különválásának tapasztalatai a Marosvásárhelyi Rádióban

10.30 – 10.45 Kérdések-válaszok

10.45 – 11.15 Turos Lóránd (CNA): Az internet a szólásszabadság tere?

11.15 – 11,30 Kérdések-válaszok

11.30 – 12.00 Kávészünet

12.00 – 12.50 Filmvetítés: Édes Erdély, itt voltunk – Csibi László filmje

            13.00 – 14.00 Ebéd

14.30 –16.00 Kerekasztal-beszélgetés: Online-médiajövő.

Vitaindító: Balázsi-Pál Előd (Transindex)

            17.00 – 17.20 Riportkötet-bemutató a VII. Nagyváradi Könyvmaraton programjában:

                                 Nem magyarul magyarok – Riportok Óradnáról és Radnaborberekről (MÚRE, 2015)                                           (helyszín: Szigligeti Stúdiószínház)

                  20.00 Vacsora (Silent Café)

 

Október 18., vasárnap

  8.00 –   9.30 Reggeli a szálláson

Helyszín: Ady-múzeum

10.00 – 10.30 Imre Zoltán (Ady-múzeum): Média a múzeumtól az internetig

10.30 – 11.30 Kerekasztal-beszélgetés: Médiamúlt és médiajövő II.

11.30 – 11,45 Kávészünet

12.00 – 13.00 Kiértékelés, a konferencia zárása

13.00 – 14.00 Ebéd (Caro Hotel)

                 14.00 – A résztvevők elutazása

 

Támogatónk: