Mármint: „ezért létezik ma is a Biharország” – indokolta a kiadvány létét Szűcs László lapigazgató azon a találkozón, amelyen a 250. lapszámot ünnepelték a bihari kollégák egy hangulatos nagyváradi kávézóban. Az ünnepségre a lap jelenlegi és korábbi munkatársai is meghívást kaptak, a hűségesebbek pedig el is fogadták.

Szilágyi Aladár, a Biharország havilap állandó szerzője átveszi Rácz Évától a MÚRE Életmű-díját   Fotó: Fried Noémi Lujza

A lapigazgató emlékeztetett: kezdetben hetilapként jelentek meg, ma pedig már havonta vehetik kézbe az újságot az olvasók Bihar megye teljes területén. Mint kiderült, éppen ez okozza a nehézséget: egyformán ki kell szolgálni a váradi és az albisi olvasót is. De, mint fogalmazott: a hetilap fenntartása ma nem csak pénzkérdés.

A Biharországnak kezdetektől állandó munkatársa Szilágyi Aladár, aki felidézte azokat az időket, amikor a tervek szerint nem csak Bihar, hanem a határ túloldalán lévő Hajdú-Bihar megye lapja is kívánt volna lenni a Biharország. Máté Zsófia főszerkesztő hozzáfűzte: az olvasókkal nem is volna baj, ma is lenne érdeklődés a lap iránt Magyarországon is, de a postaköltség, a terjesztési akadályok, s a határon túli intézményi közömbösség ellehetetlenítik a kiterjesztés megvalósítását.

Szabó Ödön képviselő a kezdeteknél is jelen volt, és mint fogalmazott: ő szakmája szerint, történészként tekint a lapra: meggyőződése, hogy a lap tartalmat hagy maga után, hiszen a Bihar megyei személyiségek történetét a Biharország nélkül nem lehet majd megírni.

Szó esett a további tervekről is, arról, hogy a Várad kulturális folyóirat, valamint a vidéki és városi életet egyaránt bemutató Biharország mellé szükségesnek tartaná a kiadó egy gazdalap és egy gyermeklap megjelentetését is – „ezekkel együtt teljessé válna a paletta, s minden héten hozzájuthatna a bihari olvasó egy laphoz” – foglalta össze Szűcs László.

Péter I. Zoltán helytörténész, a Biharország állandó – és már „hetvenkedő” – munkatársa azt mondta: ő azt kéri, hogy az 500. lapszám megünneplésére is hívják meg. Majd, miután utánaszámolt, hogy az egy havilap esetén még hány évet is jelentene, megengedte a kollégáknak, hogy a következő kétszázötvenedik lapot esetleg nélküle ünnepeljék meg.

Az összejövetel egyben a MÚRE megyei találkozója is volt, amelyen Rácz Éva elnök ünnepélyesen átadta az idei Életmű-díjat Szilágyi Aladárnak. Az elnök úgy fogalmazott: minden idők leglakonikusabb oklevelén nem szerepel indoklás, csak a díjazott neve, „mert akinek indokolni kell, az nem ismeri Szilágyi Aladárt”.

A Holnap Kulturális Egyesület közreműködésévl a Communitas Alapítvány 1000 Év Erdélyben 100 Év Romániában programjának támogatásával valósította meg a sorozatot.